Itt az ideje, hogy szót ejtsünk a „párizsi idillről”.
A szerelem városa, az Öreg hölgy, a Montmarte kis utcái, a Moulin Rouge szenvedélyes lopott pillanatai. Én, amint a hordhatatlan magasságokat elérő topogómban vonulok végig a Champs Elyséen, karomon a Chanel, Dior valamint NafNaf feliratú lakk táskácskák meg-meglibbennek, mikor elegánsan belépek Laduréehez, hogy hosszú napomat egy mennyei ízű macaronnal zárjam. A cukrászdában természetesen már ismernek (Hiszen magam is elismert „parisienne-vé” váltam) és mindannyiszor egy kedves „Bonjour Mademoiselle, Ca va?” köszöntéssel fogadnak. Fáradt lábaimat pihentetvén, elfoglalom szokásos helyem, az ablak mellett, tökéletes kilátással a Champs Elysée forgatagára. A Vogue legújabb számát tanulmányozva várom rendelésem, a habos-babos, és mégis mesteri eleganciával kivitelezett epres és pisztáciás csodát. Emma, a bűbájos fiatal francia egyetemista, aki mellékállásban dolgozik a cukrászdában, félénken érdeklődik legújabb cikkem felől… A turistákat látva, pedig nosztalgikus érzés fog el – egyszer én is közéjük tartoztam…
Valljuk be őszintén, ez sem egy rövid távú terv. J Hét napos párizsi „kiruccanásom” alkalmával, bár szinte bizonyos, hogy Párizs összes cukrászdáját végig fogom járni, és hogy emberi magasságú Zara Nude lakkcípőmben végig fogok lejteni (csetleni-botlani) a híres neves sugárúton, azt hiszem az a csipetnyi elegancia még nem lesz jelen… De valahol nekem is el kell kezdeni!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése